A fájdalom törvénye: az együttérzés

A egy bizonyos fajtája a mélységes együttérzésből fakad. Az törvénye magában foglalja más vagy mások fájdalmának átélését.

Az együttérzésből fakadó fájdalom

Még nem adott senki meggyőző választ a rossz, a szenvedés és fájdalom létezésére. Pedig – bizony – léteznek szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek, éhezés, betegségek, háborúk, ártatlanok kínzása és legyilkolása, létezik tömeges nyomor, hatalomvágy, korrupció…

Van a fájdalomnak egy olyan fajtája, ami a mélységes együttérzésből fakad. Az együttérzés törvénye magában foglalja más vagy mások fájdalmának átélését. Bizonyos esetekben az együttérzőben nagyobb fájdalmat válthat ki az együttérzés, a részvét, mint abban, aki felé azt tanúsítja. Igen, ez így van. Ha te érzékenyebb lény vagy, és egy nagyobb összefüggésben látod a jelenségeket, akkor egy tragédiája, fájdalma mélyebben érinthet, mint őt magát. Sok, magát spirituális embernek nevező egyén az együttérzést és a történések bizonyos módú szemlélését és feldolgozását az egó működésének vagy legalábbis a dolgok rossz szemléletének tartja. Ezért sokszor különféle technikákat ajánlanak, mint bevált módszerek, amelyek valójában képesek az együttérzőt érzéktelen szemlélővé degenerálni, akivel aztán el tudják hitetni, hogy a szellemi fejlődés egy magasabb fokára lépett.

Ugyanezek a hamis tanítók időnként például Jézust idézik, de ekkor csak azokat a szavait, amelyek a saját nézeteiket szolgálják. Ez egyébként joguk és ezért ez nem is baj, de mégis fontos, hogy ez miként történik.

...tovább olvasom »

Visszatérve tehát, milyen esetekről beszélek. Ilyen eset lehet valakinek az elvesztése, vagy olyan nagyobb léptékű dolgok miatt érzett fájdalom, mint a természet rombolása.

Fájdalmat érezhetsz olyan dolgok miatt is, amikor bizonyos személyek olyan dolgokat nélkülöznek, ami nekik ugyanúgy járna, mint másoknak, mégsem kaphatják meg. Például megfelelő orvosi ellátást, megfelelő változatos ételeket, egy rendes fürdőszobát, időnként egy üdülést, vagy legalább egy étteremben való vacsorát. Ezek olyan dolgok, amelyek hiánya nem feltétlenül okoz nekik közvetlen fájdalmat, mert esetleg nem is jut el a tudatukig ezen dolgok hiánya, azok meglétének a vágya; vagy megszokták és elfogadták, hogy nekik ennél sokkal kevesebb adatott. Itt nem azokról van szó, akikről az írás végén szólok.

A “kis” történet

A sok beszéd helyett ezt egy példával had írjam le. Ismerek egy embert, aki a régi időkben gyermekkorát tanyán és falun töltötte. Paraszti családból származott. Okos volt, az esze jól vágott, keze munkáját mindenki szerette. Bizonyos feladatokat édesapja fivérei helyett inkább rá, a kicsire bízta. Földet művelt, teheneket látott el, napi 10 kilométert gyalogolt, barkácsolt, ácsolt. Később, fiatal korában városra került, ahol hajókovács lett. Az idősebb kovácsok is felismerték tehetségét.

A városban megízlelte a városi lét különlegességét, aminek ritmusát fel is vette és az élményeit szülőfalujában kamatoztatta. Bár nem volt tanult ember, mert sem pénze, sem a felvilágosultsága nem volt meg hozzá, mégis  megtanulta a kulturált viselkedést, a jó fogalmazást. Kiderült az is, hogy jó focista.

Egy idő után visszavágyott a szülőfalujába. Talán jó, talán rossz döntés volt. Az élete a segítésről szólt. Sokaknak felépítette a házát és mérhetetlen mennyiségű, más, önzetlen segítséget nyújtott.

Valahogyan nem volt elég képessége ahhoz, hogy ügyességét, okosságát jól kamatoztassa. A falusi élet az idők haladtával egyre kevesebb lehetőséget kínált, ő pedig egyre idősebb lett. Életében talán kétszer ha volt pár napig fekvőbeteg. Szívós, szikár testével még 80 felé is olyan nehéz munkákat volt képes végezni, mint, amit nagyon sok fiatal nem.

Mégis…, idős korára mégis azt kellett megélnie, hogy nincs semmije. Önszántán kívül kezességvállalás kapcsán olyan adósságba került, amit élete utolsó napjaiban is hordoz.

Ez az ember fiatalabb korában nagyon szeretett meghívni valakit egy italra, nagyon szerette, hogy a családjának hozhat haza egy jól megtermett dinnyét, vagy esetleg egy közös éttermi ebédnél ő fizethet – ami talán egyszer, kétszer esett meg életében. Ekkor érezhette, hogy adhat valamit, adhat abból, amit ő állított elő, ő szerzett meg. Az étteremben jó értelemben vett büszkeség töltötte el, amikor kifizette a rendelést és nagyvonalúan borravalót is adott. Átélhette azt, amit egyesek naponta gyakorolnak és számukra olyan természetes dolog, mint ennek a drága léleknek a lefekvés vagy a felkelés.

A sors mégis úgy hozta, hogy már nem tudja ezeket megtenni, nem tudja megosztani olyan mértékben a javait, ahogyan szeretné. De még a szegénységben is ad, amit lehet, első sorban a fizikai erejéből.

Az Isten áldja meg őt. Ő az édesapám.

Az egyenlőtlenségek és lehetőségek

Eszembe jutnak mindazok a sorsok, akik olyan körülmények közé születtek és születnek, olyan családba vagy országba, ahol nincsen lehetőség és anyagi háttér arra, hogy a tehetséges gyermekek képezzék magukat. Rengeteg gyermek tehetséges sportban, kézügyességben, vagy fejben, de soha nem adatik meg a lehetőség számukra, hogy az értékeiket kiaknázzák és kamatoztassák a társadalom javára. Ezt látni: fájdalom.

Pedig az emberiségnek minden tudása, lehetősége és eszköze rendelkezésre áll ahhoz, hogy a Földön minden ember emberhez méltó körülmények között éljen. Erről bővebben a A tökéletes társadalmi forma írásomban részletesen beszélek.

A korok fájdalmai

Ígértem, hogy az írás végén beszélek azokról, akik életük során saját maguk viselnek, akár egész életüket végigkísérő, vagy végzetes fájdalmat, ami által sokak éreznek további fájdalmakat. Nos, ezek azok a sorsok, amelyekről mindenki tud, vagy legalább részben hallott vagy látott.

Sajnos, az emberi gonoszság olyan mértékben produkálta ezeket a történelem folyamán, amit leírni nem lehet. Nem lenne rá elég az az idő sem, ami eddig eltelt az ismert történelemből, hiszen ebben a pillanatban is több millió fájdalmat okozó eset folyik, ebben a pillanatban is több száz millióan szenvednek.

Csak szeretnék néhány olyan borzalmat felsorolni, ami éppen eszembe jut. Ha nem érted, mi ennek az oka, akkor ne olvasd el: majd elolvasod akkor, ha már úgy érzed eljött az ideje.

A régebbi korokban olyan kínzási módszerekkel kínoztak és nyomorítottak meg embereket, amit el sem tudsz képzelni. A fájdalom és megaláztatás olyan mélységei ezek, amelyeknek még csak az árnyékát se élje át soha egyetlen ember sem.

Embereket kerékbe törtek, karóba húztak, de sokszor hosszabb kínzó halált kellett halniuk: kiszaggatták a fogaikat, megcsonkították őket, felkötötték őket kézen fogva és a lábukat közben szénné égették. Becsukták őket egy cellába, majd hagyták őket éhen halni. Vadállatok közé dobták őket, csontjaikat törték… Sajnos a végtelenségig lehetne sorolni. Ha bármelyiket előveszed és megpróbálod átérezni, akkor a testi és lelki fájdalom e fajtájába egy kicsit bepillanthatsz.

A legnagyobb fájdalmak közé tartozik egy közeli hozzátartozó elvesztése. Egy szülő, ha gyermekét elveszíti, közel jár az elfogadhatatlanhoz, a feldolgozatlanhoz. Főleg akkor, ha valakinek a 8 éves lányát egy pszichopata megerőszakolja, amibe a kislány belehal.

És lehetne beszélni a lelki terrorról családon, munkahelyen belül: a kiközösítésről, a jogtalan, igazságtalan eljárásokról, a háborúk okozta fájdalmakról, a drogok okozta károkról, és a fájdalomokozás megszámlálhatatlan fajtájáról.

Gyermekek elleni bűnök

Mindezek között pedig legnagyobb fájdalom e világban: gyermekek megnyomorítása. Akár lelkileg, akár testileg és lelkileg történik. A gyermek nem túl régen jött el erre a világra. Kicsi szíve kíváncsi, szeretné megkapni a jót, szeretné felismerni az ismeretlent. Alapvetően ő jó, más szóval ártatlan teremtés. Ha ennek a gyermeknek bárki szóval vagy tettel árt, azt az egész mindenséggel teszi (ez igaz természetesen más esetben is), Isten csodája ellen cselekszik, amivel a kicsiny lénynek mérhetetlen kárt és fájdalmat okoz.

Ha nem hallgatod meg gyermeked kíváncsi kérdését és nem válaszolsz neki megfelelően, már azzal ártasz neki. Ez már azonban egy másik írás mondanivalója.

Végül csak annyit: senkinek ne okozz akarattal – és lehetőség szerint akaratlanul sem – fájdalmat; és a gyermekekre nézve pedig, ha teheted, akkor még szóval sem!

« kevesebb